Felrobbantották az egykori téglagyár kéményeit. Mivel a gyár bezárt, nem volt rájuk szükség és veszélyessé váltak. A két jellegzetes építmény pár másodperc alatt megsemmisült. A bontásnak nagy közönsége volt. Sok nézelődő gyűlt össze csütörtök délután a Kishegyesi úti terület környékén. Fényképezőgépekkel, kamerákkal várakoztak az érdeklődők. Mindenki szerette volna megörökíteni a ritka látványt. A területet a robbantás előtt tűzoltók locsolták, hogy kisebb legyen por, ha ledől a két, egyenként 50 méteres a kémény. Azokat különböző anyagokkal fedték be, hogy a szétszóródó repeszek senkiben és semmiben ne tehessenek kárt. Másodpercek alatt semmisültek meg. - A robbantás során keletkező repeszeket egy úgynevezett geotextiliával, dróthálóval fogjuk fel, ezen túl van még szilárd, OSB-borítás is – sorolta Földesi János robbantásvezető. A detonáció után elkészültek a fényképek a romoknál, majd elkezdődött a takarítás. A kéményeket azért bontották el, mert nem volt rájuk szükség és veszélyesek is voltak. - 1999-ben itt már megállt a termelés, funkciójuk már nem volt a kéményeknek, el is voltak öregedve, szerkezetük instabil volt már, emiatt veszélyessé váltak – mondta el Dombrádi Gábor ügyvezető. Az ipari területen néhány héten belül egy új beruházás kezdődik. A kémények helyére egy gépkereskedés költözik.
Elbontották a régi Cellulózgyár épületét augusztus 22-én, délután háromnegyed négykor.
A robbantásról készült felvételt itt nézheti meg.